Jelenlegi hely

Az Első Asszony fája - karácsonyfák a Fehér Házban

A mindenkori First Lady feladatai közé tartozik a Fehér Ház ünnepi díszítésének megszervezése. Nem irigylem, hogy egy több mint 5000 négyzetméteres elnöki lak díszítését kell megoldania. 

Az Első asszony második karácsonya

A karácsonyfa az összes karácsony köré fonódó díszek legfontosabbja. Nem véletlen, hogy protokolláris kérdésnél is többet jelent Amerikában, hogyan néz ki az Elnöki Palota fája.

A jelenlegi First Lady, Melania Trump második karácsonyát ünnepli a Fehér Házban. A díszítés minden évben egy téma köré fonódik, volt már Musical, Angyalok, Viktória kora, míg az idei év témája Amerika kincsei, Amerika egyedülálló örökségének dicsőítése.

A dekoráció rengeteg, hivatásos és önkéntes dekoratőr segítségével kerül fel a fákra, ablakokra. Nagy megtiszteltetés ezen dolgozni, hiszen maga az ország első asszonya is részt vesz aktívan a díszítésben.

Önkéntesek és profik együtt díszítik a Fehér Házat, melyen részt venni nagy megtiszteltetés (2017)

Melania stílusvilága klasszikus dekorokat, havas és csillogó karácsonyi világot jelent már második éve egy kis meglepő felütéssel.

Míg a korábbi First Lady, Michelle Obama sokkal családiasabb hangulatokat varázsolt a Házba. Utolsó évében, 2016-ban például a gyerekeknek kedvezett, mikor megálmodta a Fehér Ház karácsonyi dekorációját, hiszen óriási hóemberek, saját kutyáik szobrai, LEGO szobrok és házikók, ajándékdobozok és játékos díszek borítottak mindent. 

A 2016-os karácsonyi dekorációt bemutató köszönőbeszédét és a gyönyörű művet ITT tudjátok megnézni.

Michelle Obama utolsó, 2016-os karácsonyfája a Kék szobában

Nemcsak az Elnöki Palota díszítése, de maga a teljes ünnepkör köré rengeteg protokolláris esemény szövődik.

A hagyományoknak megfelelően a fenyőfát a mindenkori First Lady fogadja a Fehér Ház északi bejáratánál.

Idén Melania Trump és fia, Barron együtt nézte meg a fát, majd – szintén a szokásoknak megfelelően – megengedte, hogy a Fehér Ház Kék szobájába vigyék. A fenyő óriási piros masnikkal és fenyőkoszorúkkal feldíszített lovas kocsin érkezik az elnöki hivatal bejáratához, ahol a First Lady fogadja a menetet és szimbolikusan jóváhagyja a fenyő beszállítását.

Jacqueline Kennedy 1961-es karácsonyfája a Kék szobában

Az idei, 2018-as karácsonyfa egy csaknem hat méter magas balzsamfenyő, Wisconsinból érkezett, Jim és Diane Chapman kertészetéből származik.

A házaspár az 1966 óta működő Országos Karácsonyfa Szövetség vetélkedésén nyerte el a megtiszteltetést, hogy a Fehér Házba az ő kertészetükben nevelt fenyő kerüljön. A ceremónián a fát Chapmanék adták át hivatalosan Melania Trumpnak, aki meghívta őket a Fehér Házba.

Az Elnőki rezidencia kiemelt dekorációi közé tartozik a Keleti Szárnyban álló Aranycsillag családfa, amely az amerikai csapatok és családjaik tiszteletének fontos eleme. A látogatók digitális üzeneteket küldhetnek egy tableten a katonai szolgálatban lévő szeretteiknek. Csillogó, hatalmas fák is díszítik a Vermeil szobát és a Könyvtárat.

Ez utóbbiban a legbecsesebb amerikai szerzők művei találhatóak, több mint 2700 klasszikus. A Könyvtár sarkaiban álló 4 fenyőfa a Fehér Ház Történeti Egyesület 2018-as díszei Harry S. Truman elnök előtti tisztelgés. A Zöld Szobában az ország mezőgazdasági jólétét jelképező zöldség, gyümölcs és gabona díszítésű fa áll.

A Kék Szobában helyezték el a Fehér Ház karácsonyfáját. A szinte majdnem mindig 6 méteres magassághoz közelítő fenyőt 150 méternyi kék bársonyszalaggal díszítették. A Wikipédia témába vágó oldalán visszanézhető az összes elnökfeleség karácsonyfája, szintúgy illusztris családi fotók, elkapott pillanatok a díszítésről.

A tavalyi és az idei dekoráció ellentmondásos véleményeket váltott ki szerte a világban. Túl hivalkodó, szürreális, horrorisztikus jelzőket aggattak rá. Szélsőséges reakciók ide vagy oda, az biztos, hogy a világ egyik leglátványosabb és legköltségesebb dekorációinak egyike.

A Fehér Ház idei videóján megcsodálhatjátok a részleteket is.

Melania meghökkentést kiváltó vörös fái idén

ADL - Debrecenimami

Forrás: whitehouse.gov; Wikipedia; Melania Trump Facebook oldala

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére